Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Imázsépítés szempontjából van szüksége a CBA két üzletének is arra, hogy 800 ezer forintos konyakot áruljon – derül ki az Origo cikkéből. A portál úgy tudja, a néhány hónapja polcokra került luxusitalokból még egyet sem sikerült eladniuk.
A budapesti Budenz úti CBA Príma a trafiktörvény hatályba lépése után úgy döntött: a cigaretták helyére méregdrága szeszes italokat pakol.
A bárki által elérhető vodkák és gyomorkeserűk mellett olyan luxusszeszek állnak, mint a 800 ezer forintos Hennessy konyak vagy a 270 ezres Metaxa – írja az Origo. A luxusitalokat néhány hónapja kezdték el árulni, de a portál úgy tudja, azóta még egyet sem sikerült eladniuk.
Fodor Attila, a CBA szóvivője szerint a luxusitalokra imázsépítés szempontjából van szükségük. Azt is elmondta: "jó néhány CBA és CBA Príma rendelkezik" a Budenz Csemegéhez hasonló kínálattal, a lap munkatársa még egy ilyen üzletet talált egy Budapesthet közeli kisvárosban, ahol még kedvezményt is kapott volna az ital árából.
A 800 ezres konyakot áruló mindkét üzletet a Budaconsum Kft. üzemelteti, ennek ügyvezetője Gyelán Zsolt Tamás, a CBA elnökhelyettese. Gyelán a trafikpályázatok egyik nyerteseként négy trafikhoz jutott a saját nevében, a Capital Food Holdinggal pedig további hét nemzeti dohányboltra nyert koncessziós jogot – írja a lap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.