Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A megszokott programoktól eltérő közfoglalkoztatási programra vár javaslatokat a belügyminiszter.
Úgy tűnik, a kormány nagy erőt lát a közfoglalkoztatásban, olyannyira, hogy már új típusú közmunkában is gondolkodik. Az ötletelésre pályázatot írt ki, a kormány honlapján található felhívás szerint „a pályázat célja, hogy a pályázók olyan, a 2014. év folyamán indítható, a hagyományos és megszokott közfoglalkoztatási programoktól eltérő programjavaslatokat dolgozzanak ki, amelyek az ország egészén, vagy annak több területén – elsősorban hátrányos helyzetű, kedvezményezett térségekben és településeken – valósíthatók meg”.
A kiírásból csak az derül ki, hogy nem a megszokott foglalkoztatási formát szeretnék támogatni, így a fűnyírással, árokásással, parkrendezéssel nem is érdemes pályázni.
Aki pedig nyer, annak vállalnia kell, hogy programötletét megvalósítja, és ehhez támogatást is nyer. Az első helyezett például nyolcmillióval, a hatodik pedig eggyel számolhat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.