Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem változott a német munkanélküliség decemberben a német szövetségi munkaügyi hivatal adatai szerint: a tavaly decemberi korrigált munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt, akárcsak a novemberi.
A munkanélküliek száma azonban csökkent, 15 ezerrel 2,965 millióra. A 6,9 százalékos munkanélküliségi ráta megegyezett az elemzői várakozásokkal, de a munkanélküliek számának csökkenése kedvező meglepetés volt, mert a Reuters által megkérdezett elemzők ott se vártak változást.
A hivatal szezonális hatásokkal nem korrigált adatai szerint decemberben 6,7 százalék volt a munkanélküliség a novemberi 6,5 százalék után, a munkanélküliek száma 67 ezerrel 2,873 millióra nőtt.
Tavaly az év egészében a munkanélküliek átlagos száma 2,95 millió volt, 53 ezerrel több, mint 2012-ben. Ezzel párhuzamosan azonban a munkát találók száma is növekedett, így az éves munkanélküliségi mutató 0,1 százalékkal 6,9 százalékra csökkent.
A Destatis, a német állami statisztikai hivatal szintén kedden közölt adatokat a német munkaerőpiac helyzetéről. A Destatis eltérő módszertannal számol, adatai szerint a novemberi korrigált munkanélküliségi arány 5 százalék volt, 64,8 százalékot ért el a foglalkoztatottság és 40,77 millió embernek volt állása.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.