Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Zágrábi lapértesülés szerint a horvát kormány január végéig nemzetközi döntőbírósághoz fordul a Mol-INA-ügyben, a két olajcég nem kommentálta az értesülést. A Mol már tavaly novemberben nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen.
A Vecernji list csütörtöki számában emlékeztet, hogy a horvát álláspont szerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korrupció árán szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések a horvát olajfinomítókba és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.
A lap megkereste a Molt, de a cég jelezte, hogy szóbeszédet nem kommentál. Az MTI megkereste az INA szóvivőjét is, aki úgyszintén nem kívánta kommentálni az értesülést. A lap emlékeztet arra, hogy a két stratégiai partner, a Mol és az INA találkozója január 16-án lesz. A találkozón mindkét fél keményen fogja védeni az érdekeit, ezért vélhetően eredménytelenül zárul a tárgyalás - írja a Vecernji list.
A januári horvát tárgyalódelegációt Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter vezeti, aki ki fog tartani amellett, hogy az INA-t a horvát törvények szerint irányítsák - teszi hozzá az országos napilap.
A lap megszólaltatja Jasminko Umicevic olajipari tanácsadót, aki szintén úgy véli, hogy aligha elkerülhető a döntőbíráskodás. A szakember nem hiszi, hogy a Mol elfogadná a horvát fél feltételeit. Umicevic szerint a folyamatban a horvát fél jó helyzetben van, ezért hisz abban, hogy a horvát kormány álláspontja fog győzni.
A Mol ugyanakkor már tavaly novemberben, a Budapesti Értéktőzsde honlapján bejelentette, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID); mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.