Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Bankszövetség elítéli a "vandál robbantást" és hangsúlyozza: ügyfélvagyonban nem esett kár. Együttműködnek a rendőrséggel, a bankfiókok pedig megerősített védelmet kapnak.
A Bankszövetség megdöbbenve értesült a hétfő hajnali, Lehel úti "vandál" robbantásról - olvasható a szövetség közleményében, amelyet az Index hozott le.
Úgy fogalmaznak, "elítélendő az ilyen, a közbiztonságot is aláásó, a lakosságot veszélyeztető magatartás", és szerencse, hogy senki nem sérült meg, hiszen több épületben is kárt okozott a robbantás.
Mint írják, az érintett bankfiókok a napokban nem fogják tudni biztosítani az ügyfélszolgálatot, de a bankok központi ügyfélszolgálatai segíti az ügyfeleket a tájékozódásban. A közlemény hangsúlyozza, hogy sem ügyfélvagyonban, sem adatokban nem esett kár.
A Bankszövetség hétfő délután összehívta bankbiztonsági szakértőit, akik a rendőrség munkáját segítve vizsgálják meg az eset körülményeit. A bankok készek együttműködni a bűncselekmény felderítésében. A közös fellépés elemeként a rendőrség megerősítette a pénzintézetek védelmét - írja a Bankszövetség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.