Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Negyvennegyedik alaklommal ült össze szerdán a svájci Davosban a politikai vezetőket, üzletembereket és jegybankárokat tömörítő Világgazdasági Fórum (WEF); január 22 és 25 között a résztvevők a világgazdaságot fenyegető legnagyobb problémákra keresnek majd megoldásokat.
Klaus Schwab a WEF alapítója és igazgatósági tanácsának vezetője nyitó üdvözletében elmondta: azt várja a résztvevőktől, hogy elméjükkel, szellemükkel és együttérzésükkel is azon munkálkodjanak, hogy sikeres legyen a találkozó.
A WEF szerint a négynapos találkozón több mint 2500 vendég lesz, majdnem 100 országból. A résztvevők közt lesz 1500 üzleti vezető és több mint 40 állam- vagy kormányfő is. A találkozó keretében több mint 250 ülést és workshopot tartanak, ahol a gazdasági fejlődés alapvető kérdéseit vitatják meg.
Az eseményen már beszédet is mondott Pak Gun Hje dél-koreai köztársasági elnök. Pak bejelentette, hogy Dél-Korea hároméves akciótervet indít, hogy vonzóbbá tegye a gazdaságát a külföldi befektetők részére, é csökkentese a vállalkozások adminisztrációs terheit. Az elnök szerint Dél-Koreának az innovációra kell koncentrálnia, át kell formálnia a gazdaságát, hogy nagyobb szerepe legyen a szolgáltatásoknak, és kisebb a feldolgozóiparnak.
Beszéde után Pak Gun Hje válaszolt néhány kérdésre Észak-Korea és Dél-Korea kapcsolatáról is. Pak szerint az újraegyesülés "áldás" lenne mindkét Korea, és szomszédaik számára is. Az újraegyesülés új befektetési lehetőségeket nyitna meg Észak-Koreában, és az északkelet-ázsiai régió növekedésének motorja lehetne.
Palaniappan Csidambaram indiai pénzügyminiszter a találkozón arról beszélt, hogy India sokkal stabilabb pénzügyi helyzetben van, mint 2013 májusában, amikor először felmerült, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve csökkenti havi kötvényvásárlási programját. A miniszter szerint most már készen állnak a Fed csökkentésére, mert a gazdaság stabilizálódott, az indiai rúpia megerősödött és újra növekszik a külföldi tőkebeáramlás.
Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének (UNFCCC) főtitkára Christiana Figueres arra hívta fel a figyelmet: komolyabb jeleket kell küldeni a gazdasági szereplőknek, hogy foglalkozzanak többet a fenntartható energiaforrásokkal. A főtitkár szerint csak így lehet megállítani a globális felmelegedést, és elkerülni a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit.
A találkozón nem vett részt, de írásbeli köszöntőt küldött Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. Li szerint Kína folytatja a megkezdett reformokat és kiszámítható politikája lesz, hogy idén is biztosítsa a kínai gazdasági növekedést. Kína azt is vállalja, hogy határozottabb lépéseket tesz 2014-ben a foglalkoztatottság növelésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.