Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A meghívót még csütörtök eljuttatják a pártoknak és még a héten választ is várnak az érintettektől. Ha nem kapnak választ, vagy ha a pártok elutasítják a megkeresésüket, "akkor februárban az utcán találkoznak".
A Jobbik nyilvános vitára hívja a Fidesz és az MSZP képviselőjét a devizahitelesek problémáinak megvitatására - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
Az MTI kérdésére az ellenzéki képviselő elmondta: a meghívót még csütörtök eljuttatják a pártoknak és még a héten választ is várnak az érintettektől. Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha nem kapnak választ, vagy ha a pártok elutasítják a megkeresésüket, Z. Kárpát Dániel úgy válaszolt: "akkor februárban az utcán találkozunk".
Kiemelte: bár egyetlen pártot sem zárnak ki a helyzet rendezéséből, azért csak a Fideszt és az MSZP-t hívták meg a vitára, mert az MSZP "tevékeny részt vállalt a helyzet kialakulásában", a kormánypártok pedig az elmúlt hetekben egyértelművé tették, hogy "önerőből nem akarnak mit kezdeni a problémával", hanem inkább várják az Európai Unió vonatkozó döntéseit.
A Jobbik szerint a jelenlegi helyzet másfél éve változatlan, ezért egy nyilvános vita segíthetne elmozdulni a mostani állapotról. Z. Kárpát Dániel leszögezte: pártja minden banki károsult ügyéről szeretne vitázni a Fidesz és az MSZP képviselőivel, vagyis a devizahitelesek mellett az autóhitelesek, a gyorskölcsönök károsultjai, illetve a szabad felhasználású hitelesek helyzetéről is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.