Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18 546,80 ponton nyitott csütörtökön, vagyis a szerdai záró értékéhez képest nem változott.
Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat miatt alapvetően gyengülésre számít a budapesti tőzsdén. A negatív befektetői várokozásokat erősítette a vártnál gyengébb kínai befektetési menedzserindex, amely 50 pont alá csökkent. Hozzátette azt is, a befektetők pesszimizmusát jelzik a feltörekvő piacok devizáinak árfolyamváltozása, köztük a forint gyengülése is. Ezért arra számít, hogy minimális gyengüléssel, nulla körüli szinten lesz az index nyitáskor.
Miró József, az Erste Bank vezető elemzője is úgy látja, hogy a befektetők pesszimisták most.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,60 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 18 546,80 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 580 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 80 forinttal, 1,88 százalékkal 4180 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki.
A fontosabb nyugat-európai tőzsdék vegyesen nyitottak csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,14 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX-30 index 0,05 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index 0,04 százalékkal nőtt nyitáskor.
Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 28,05 pontos, 0,43 százalékos romlással 6544,28 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 70,18 pontos, 0,75 százalékos mínusszal 9336,73 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 28,31 ponttal, 0,68 százalékkal 4156,98 pontra gyengült.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.