Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A ciprusi és az észt, döntően állami tulajdonban lévő nemzeti légitársaság állami támogatása ügyében is vizsgálatot indított szerdán az Európai Bizottság.
A ciprusi kormány 102 milliót akar adni a Cyprus Airwaysnek, az észt pedig 40,7 millió eurót állami az Estonian Airnek.
A bizottságnak fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy a két cég átalakítása hosszú távon fenntarthatóvá teszi-e a vállalatokat, és azok szembe tudnak-e majd nézni a légi közlekedési szektor kihívásaival. Brüsszel elégtelennek tartja a cégek saját hozzájárulását is a reorganizáció költségeihez.
Ciprus decemberben közölte a bizottsággal, hogy támogatást nyújtana az évek óta pénzügyi gondokkal küzdő légitársaságának.
A brüsszeli testület ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az állami támogatások megítélésénél az úgynevezett "egyszer és utoljára" elvét is figyelembe veszi. Ennek értelmében tízévente csak egyszer nyújtható állami támogatás egy vállalat átalakításához. Így akarják megakadályozni, hogy a tagállamok folyamatos támogatásokkal, közpénzből tartsanak életben nem hatékony, életképtelen vállalatokat.
A Cyprus Airways pedig 2007-ben már kapott ilyen jóváhagyott támogatást. Mindemellett 2012-ben 34,5 milliós tőkeinjekcióban is részesült, tavaly pedig hitelnyújtással sietett a segítségére a ciprusi állam. A bizottság a két utóbbi intézkedés ügyében már korábban vizsgálatot indított.
Hasonló megállapításokat tett a bizottság az észt légitársasággal kapcsolatban, amely 2009-ben, több lépésben összesen 57 millió euró közpénzt kapott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.