Újabb ügyfelet fogott magának a Díjnet az Elmű-Émász helyett

Azzal, hogy az Elmű-Émász már nem veszi igénybe számlafizetési szolgáltatásukat, árbevételének 10 százalékától esik el a Díjnet, de hamarosan új, országos lefedettségű szolgáltató ügyfélre számítanak.

  • MTI
Újabb ügyfelet fogott magának a Díjnet az Elmű-Émász helyett

Pótolni tudja az Elmű-Émász páros távozása miatti kiesést a Díjnet – írta a szerdai Világgazdaság.

Majtényi Kálmán vezérigazgató elmondta: azzal, hogy az Elmű-Émász már nem veszi igénybe számlafizetési szolgáltatásukat, árbevételének 10 százalékától esik el a Díjnet, azonban hamarosan új, nagy – országos lefedettségű – szolgáltató ügyfélre számítanak.

Az energiaszolgáltatók távozása a cég mintegy 250 ezer fogyasztójából 60-70 ezret érint, de ezek az ügyfelek nagyrészt egyéb fizetéseiket továbbra is a Díjneten keresztül végzik majd – tette hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.