Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az MSZP szerint a jól működő, a vidék gazdaságának, szolgáltató iparának segítséget nyújtó takarékszövetkezeti rendszer megszűnt azzal, hogy értékesítik a TakarékBank állami tulajdonrészét - erről Tóbiás József, az MSZP általános frakcióvezetője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint mondta: ezzel megszűnt az az ígéret is, hogy az állam "jó gazda", mert az ügylettel állami védelem nélkül kerül új tulajdonos kezébe a takarékszövetkezeti tulajdon, és ezzel a lépéssel az MSZP szerint a takarékszövetkezeti tagokat ugyanúgy kisemmizte az állam, mint annak idején a magánnyugdíj-pénztári tagokat.
A szocialista politikus ironikusan megjegyezte, "az a pályázati kiírás, amelyet egynél több pályázó is meg tud nyerni, az valószínűleg el van rontva". A TakarékBank állami tulajdonrészének értékesítésére érkezett egyetlen ajánlattal kapcsolatban a politikus azt mondta, ezt a pályázatot is úgy írták ki, hogy csak egy nyertes lehetett, és "a pályázat kiírója, annak elbírálója és nyertese egy és ugyanazon körhöz köthető".
A sajtótájékoztatón jelen lévő független Scheiring Gábor, a PM politikusa bejelentette, országgyűlési határozatot nyújtott be a parlamentnek, amely azonnali vagyondöntési zárlatot rendel el a takarékszövetkezetek ügyében. Mint mondta, néhány órája van még a parlamentnek, hogy döntsön erről, azonban úgy fogalmazott: "nincsenek illúzióink".
Hozzátette: közérdekű adatigénylés keretében kikérik a teljes pályázati anyagot és a bírálói szempontokat leíró dokumentumokat, mert a pályázó, a vevő és a bírálói kör szorosan összefonódik, azért nagyon kíváncsiak, milyen szempontok szerint "sikerült ezt az egy nyertest kihozni".
Ahol egy zsarnoki kormány uralkodik, és bármilyen vagyont egyik napról a másikra saját haverjainak játszhat át, ott senki nem érezheti magát biztonságban - jelentette ki a politikus.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.