Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Péntekig kell benyújtani az utolsó iratokat, és három hónapon belül ítélet születik a sukorói kaszinó meghiúsulása miatt a befektetők által indított washingtoni eljárásban – írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában.
A Ronald Lauder nevével fémjelzett, ciprusi bejegyzésű cég több mint százmilliárd forintot követel a magyar államtól – idézte fel a lap.
Bártfai Beatrix, az ügyben a magyar államot képviselő ügyvéd a lapnak azt mondta, péntekig kell a feleknek beadniuk az utolsó iratokat, ezt követően pedig a Világbank mellett dolgozó ítészeknek legfeljebb három hónapjuk van meghozni a döntésüket.
Könnyen lehet, hogy a döntésre csak az április 6-i parlamenti választást követően kerül sor. Ez abból a szempontból lehet érdekes, hogy a 2010-es voksolás előtt az úgynevezett Sukoró-ügy az elszámoltatás egyik kiemelt botrányának számított – írja a Magyar Hírlap.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.