Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,03 pontos emelkedéssel, 18 094,23 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záróértékéhez képest 0,18 százalékkal erősödött.
Eltérően látják a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők. Enyhén negatív nyitásra számít a BÉT-en Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője, mivel a hat napja emelkedő ázsiai tőzsdék negatív korrekciót mutattak, ezzel együtt az amerikai határidős indexek is közel fél százalékos mínuszos nyitást jeleznek előre.
Hozzátette: a csökkenés a nap során egy százaléknál kisebb lehet. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnokának szerdán közzétett jogi szakvéleménye szerint a Kúria megvizsgálhatja, hogy tisztességtelennek minősül-e az árfolyamrés alkalmazása a devizahiteleknél. Érdekes lehet szerinte, hogy az OTP hogyan fog mozdulni ennek hatására csütörtökön, úgy vélte, eshet a részvény ára. A rossz hangulaton a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat változtathat - mondta.
Mezei Ákos, a Buda-Cash üzletkötője ezzel szemben inkább szolid emelkedésre számít a budapesti tőzsdén. Kiemelte: az OTP papírok árfolyamába a szerdai hírek már beépültek, ezért rövid távon érdemes nagy mozgásokra felkészülni, de hosszabb távon optimista a papírokat illetően. A Magyar Telekomból "kijött az erő, és az a befektetői bizalom, hogy a Deutsche Telekom felvásárlási célpontja legyen" - mondta. Az üzletkötő az európai és az amerikai piacokon továbbra is inkább optimista, iránykereső fázist lát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,24 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 18 062,20 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt. A Mol ára 250 forinttal, 1,79 százalékkal 13 690 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 88 forinttal, 2,06 százalékkal 4175 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,94 százalékkal 315 forintra gyengült, forgalma 554,3 millió forint volt. A Richter árfolyama 9 forinttal, 0,22 százalékkal 4030 forintra csökkent, forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.