Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében.
Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt – emlékeztet a napilap.
A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent írás szerint uniós forrásból úgy értesültek, hogy a bíróság mindenképpen "elmeszeli" majd hazánkat, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50 liternél kevesebb pálinkát főznek.
Az újság információja szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium már keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel – esetleg kompromisszumok árán, de – Magyarország megőrizheti a házi pálinkafőzés adómentességét.
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a lapnak elmondta: a kormány 2010-es intézkedése a házi pálinkafőzést a minőség irányába mozdította el, az addig illegálisan tevékenykedők immár minőségi termékkel állhattak elő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.