Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Ma délig lehet beadni ajánlatokat a Malév még megmaradt vagyontárgyaira a cég felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. által kiírt pályázatra.
Továbbra is eladó a Malév Express színeiben korábban repülő, HA-LNA lajstromú Bombardier CRJ200ER repülőgép, amelyet jelenleg a műszaki előtéren tárolnak. A 2002-es gyártású, közel 15 ezer órát repült gépért a felszámoló 3,6 millió dollárt (817 millió forintot) kér.
Szintén pályázni lehet beépíthető állapotban lévő, Boeing 737 Next Generation és Bombardier Q400-as típusok katalogizált alkatrészeire, amelyeket a felszámoló 20 ezer dolláros áron hirdetett meg.
Túladna a felszámoló a légitársaság volt balatonlellei üdülőjén is, amelyért 323 millió forintot szeretne kapni, illetve külön lehet pályázni az üdülőben lévő eszközökre, ezek irányára 6,4 millió forint.
Pályázni lehet ezeken kívül két Seat és három Volkswagen (köztük egy Malév-festésű Volkswagen Polo) típusú személyautóra, speciálisan a repülőgépekre gyártott szőnyegre, fémdetektorra és bankjegyvizsgáló berendezésre is. Ezek mellett a felszámoló megválna catering eszközöktől, bútoroktól, rakományellenőrző röntgentől, promóciós eszközöktől, biztonsági kameráktól, fegyvertároló kazettáktól is. Ezeket a felszámoló egyben adná el 50 millió forintért.
A Malév felszámolásának határidejét a bíróság legutóbb az idén hosszabbította meg június végéig.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.