Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az országgyűlési választások miatt tartja a tervezettnél két héttel korábban, március 21-én éves közgyűlését a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) - közölte Boross Norbert szóvivő.
Mivel a szigorú tőzsdei előírások miatt a társágok eredményével, esetleges osztalékfizetésével kapcsolatban semmiféle adat publikálására nincs mód a szóvivő "piaci spekulációnak" minősítette a Napi Gazdaságban megjelent keddi írást, miszerint a korai időponttal a két áramszolgáltató azt biztosítaná, hogy április elejéig, a választásokig kifizethesse osztalékát. Hangsúlyozta: azért tartják korábban a közgyűlést, hogy a részvényesek eleget tudjanak tenni az állampolgári kötelezettségeiknek, és április hatodikán szavazni menjenek, ne közgyűlésen kelljen megjelenniük.
Mivel az esetleges osztalék ténye, és mértéke nem publikus, ha a lapnak bennfentes információja lenne, az a tőkepiaci törvény előírásaiba ütközne - mondta Boross Norbert
Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán az MTI-nek a Napi Gazdaság cikkére reagálva azt mondta: a kormány megdöbbentőnek tartja, hogy egyes közműszolgáltatóknál a vagyonfelértékeléssel, valamint az osztalékkifizetés időpontjának előrehozásával pénzkimentési akció zajlik, ezért Orbán Viktor kezdeményezésére a héten elemzi a helyzetet a kabinet. A lap azt írta, hogy váratlanul korán, március 21-én tartja közgyűlését az Elmű és az Émász, és egyes vélemények szerint a korai időponttal biztosíthatja a két áramszolgáltató, hogy április elejéig, a választásokig kifizethesse osztalékát.
Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a helyzet áttekintése érdekében a héten megbeszélést kezdeményez, amelyen az érintett miniszterek mellett az energiahivatal vezetője is részt vesz. A kormány célja egyértelműen az, hogy "ezek a pénzkimentési akciók semmilyen formában ne tudják megakadályozni, illetve a fenntartását nehezíteni a kormány rezsicsökkentő politikájának".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.