Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forint volt, ami a kormány várakozásainak megfelelően alakult - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A kormány várakozásainak megfelelően alakult a központi költségvetési egyenleg 2014 első két hónapjában - közölte az NGM. A közlemény szerint a központi költségvetés 582 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 64,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,8 milliárd forintos szufficittel zártak.
A tavalyi év első két hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 339,5 milliárd forint volt.
Az idei és a tavalyi év első kéthavi egyenlegének eltérő alakulásában a központi költségvetési szervek kiadásainak, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok bevételeinek és kiadásainak eltérései játszottak döntő szerepet - tette hozzá az NGM.
Az érintett időszakok kiadásai közötti eltérést egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus béremelés hatásai, másrészt a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák - írták.
Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat az NGM szerint a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad. A 2013 januári 5 százalékos mértékhez képest idén januárban 12 százalék volt az arány.
Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tárca szerint a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében idén február végéig kifizetett 68,1 milliárd forint törlesztési célú támogatás. Ez ugyanakkor javítja az önkormányzati alrendszer egyenlegét.
A pénzforgalmi hiány összege az NGM szerint a várakozásoknak megfelelően alakult. Hozzátették, a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagysága nem időarányos: az év elején a kiadások – a korábbi éveknél nagyobb mértékben – meghaladják a bevételeket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.