Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az évtized végére 56 ezerre kellene emelni a kutatók számát Magyarországon a mostani 37 ezer kutatóról, ez lányok nélkül nem megy majd – fogalmazott Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Lányok napja elnevezésű pályaorientációs program keddi nyitórendezvényén.
El kell érni már a közeljövőben, hogy a lányok, a hölgyek egyre többen válasszák a mérnöki, műszaki pályákat, a kutatói munkát mint életpályát – mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár az NGM, a Nők a Tudományban Egyesület és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont közös műhelykonferenciáján, amelynek kiemelt témája volt az, hogyan ösztönözhetőek a lányok a kutatói karrier választására.
Az NGM államtitkára szerint a 2014–2020 közötti időszakban a kutatás-fejlesztésre, az innovációra az uniós forrásokból a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 800 milliárd forintot fordít majd a kormány. A Nők a Tudományban Egyesület idén április 24-én harmadik alkalommal rendezi meg a Lányok napja című programsorozatot.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.