Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szigorúbb lesz a termékek csomagolásán lévő címke az év végétől, nagyobb betűkkel kell feltüntetni az összetevőket és jobban ki kell emelni az allergéneket - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság vezetője.
Várhatóan december közepétől szigorodnak a címkére vonatkozó előírások, több információt kell rajtuk feltüntetni és finomítások is történnek a jelenlegi szabályokon - mondta az InfoRádió szerint Pleva György, a Nébih igazgatója.
"A legfontosabb változásnak azt tartjuk, hogy jóllehet eddig is fel kellett tüntetni az összetevők között az allergéneket, ám december közepétől ezt valamilyen a szövegből kiemelt formában - például vastagítva, dőlt betűvel, más színnel -, a figyelmet erre jobban felhívva kell a fogyasztók tudomására hozni" - mondta.
A jelenlegi szabályozás is rögzíti, hogy jól láthatónak kell lennie az allergén anyagokra vonatkozó tájékoztatásnak, de az új rendelet ezt konkrét szabályokkal is előírja, tehát alapesetben legalább 1,2 milliméteres betűnagyságot kell használni. Ezenkívül a tápérték-jelölés szabályozása, a különféle összetevőkre és egészségre vonatkozó állítások finomhangolása történik meg a december közepétől hatályos jogszabályban.
Pleva György beszámolt arról, hogy a termékek jelölésének ellenőrzése alapvető elem valamennyi vizsgálatuknál, akár egy előállítónál, akár a kereskedelemben ellenőriznek. Azt is monitorozzák, mennyire egyezik meg a címke azzal, amit valójában a csomag tartalmaz. "Szoktak problémák lenni ezzel kapcsolatosan, de azt mondhatjuk, hogy ez nem kiemelkedő probléma a hazai élelmiszer-biztonságban" - közölte az igazgató.
Elmondta, hogy a jelenlegi, uniós előírások szerint készült szabályozás szerint a címkén mindenképpen fel kell tüntetni a termék nevét, élelmiszer esetében a pontos iparági megnevezést, az összetevőket, a nettó tömeget vagy térfogatot, a lejárati időtartamot és a szükséges különleges tárolási feltételeket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.