Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Túl magasak a nyugdíjbiztosítások költségmutatói, ezért a jegybank hamarosan ajánlást tesz közzé, amelyben tudatja, hogy mekkora költségmutatót tart indokoltnak – írja a Magyar Nemzet.
Néhány héten belül megjelenik a Magyar Nemzeti Bank nyugdíj-biztosítási költségekkel kapcsolatos ajánlása, amely jelentősen leszoríthatja a szolgáltatási díjatak – írja a Magyar Nemzet.
A lap azt írja, hogy a biztosítási piac kifelé tart a válságból, ehhez a kormány által bevezetett járulékkedvezmény is ösztönzést nyújt, az éve eleje óta ugyanis a nyugdíjbiztosítások befizetett díjának húsz százalékát, de legfeljebb évi 130 ezer forintot le lehet írni a személyi jövedelemadóból.
Az MNB szerint a nyugdíj-biztosítási termékeknél a teljes költségmutató 5 százalék, márpedig így az adókedvezmény gyakorlatilag eltűnik. A jegybanki szakemberek 3-4 százalékot tartanának indokoltnak, ezért ajánlást tesznek közzé még ebben a hónapban, amely javasolja az elvárt, javasolt költségmutató mértékét is. A javaslat kidolgozásában részt vesz a Magyar Biztosítók Szövetsége is – írja a napilap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.