EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Adócsökkentésre készül a német kormány, a pénzügyminisztérium tervei szerint évente 3 milliárd euróval mérséklődhetnek a lakosság terhei a személyi jövedelemadó (szja) rendszerének átalakításával - írta a Der Spiegel.
A hetilap a vasárnap megjelent számában azt írta, hogy a minisztérium a minden korábbinál magasabbra emelkedő adóbevételek körüli vitában enged a hetek óta tartó nyomásnak és fellép az úgynevezett hideg progresszió ellen. Hideg progressziónak azt a jelenséget nevezik, amelyben az inflációval megemelt bér magasabb kulccsal adózó kategóriába eshet, vagyis többet kell befizetni, pedig a reáljövedelem nem is növekedik.
A jelenség az elkölthető jövedelem csökkenését eredményezheti, és elsősorban az alacsony és az átlagos keresetűeket sújtja. Szakértők és több parlamenti párt azt követeli a kormánytól, hogy az szja-rendszer átalakításával küszöbölje ki ezt a hatást.
A vita az államháztartás márciusi folyamatairól szóló pénzügyminisztériumi jelentés nyomán indult el. A tárca adatai szerint tovább folytatódik az adóbevételek dinamikus növekedése, és az év harmadik hónapjában 55,36 milliárd euró adóbevétel keletkezett, ami minden eddigi márciusnál nagyobb összeg és 7,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A kormány a bevételi rekord révén kellő mozgástérrel rendelkezik a rejtett adóemelést jelentő hideg progresszió letöréséhez - érveltek szakértők és baloldali pártok képviselői. A tárca viszont fontosabb célnak nevezte az államháztartási egyensúly fenntartását és az államadósság csökkentését, de a Der Spiegel értesülése szerint végül engedett a nyomásnak és 2016-tól módosítja az szja-rendszert.
Jelenleg nagyjából évi 8300 euróig adómentes a jövedelem, utána pedig 14 százalék, mintegy 53 ezer eurótól 42 százalék, 250 ezer eurótól pedig 45 százalék az szja Németországban.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.