Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jelenlegi 64 ezerről 300 ezer forintra nőhet az első gyerekért járó egyszeri támogatás összege – mondta a demográfiai program kidolgozásáért felelős Révész Máriusz.
Többszörösére nőhet az első gyermek születésekor járó anyasági támogatás összege – mondta Révész Máriusz a szerdai Magyar Nemzetnek.
A demográfiai program kidolgozásáért felelős munkacsoport korábbi vezetője hangsúlyozta, hogy a programnak több olyan eleme is van, amelyet a kormány nem vetett el, de forrásigényük miatt csak fokozatosan lehet bevezetni azokat.
Szavai szerint a program még meg nem valósult egyik fontos eleme az anyasági támogatás összegének növelése, a jelenlegi 64 125 forintról 300 ezer forintra.
A fideszes politikus a javaslatok közül kiemelte még a gyed rugalmasabbá tételét, szerinte lehetővé kellene tenni, hogy akár 1,5 év alatt is felvehető legyen a teljes összeg, ha az édesanya már akkor vissza tud menni dolgozni. Ugyancsak fontosnak nevezte a bölcsődefejlesztéseket és a munkahelyi családi napközik létrehozásának ösztönzését.
Elmondta, hogy a lakhatási megoldások orvoslására javasolták a szocpol és a használt lakások vásárlását támogató félszocpol bevezetését, illetve kiterjesztését.
A nemzetgazdasági tárcánál a lapnak elmondták, hogy tervezik az otthonteremtési támogatás kiterjesztését, a részletekről azonban a kormány döntése előtt nem kívántak beszámolni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Az „aki akar, az dolgozhat” kijelentés ugyanakkor számos vidéken nem több, mint hiú ábránd.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.