Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csökkent a kivándorlást tervező egészségügyi dolgozók száma az év első három hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Március végéig 477-en kérték ki hatósági bizonyítványukat, szemben a 2013-ban regisztrált 495-tel – írta a lap az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal idei első összesítésére hivatkozva.
Az orvosok körében ötszázalékos csökkenésről tanúskodnak az adatok. Míg 2013-ban 260-an igényelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumot, idén már csak 246-an.
Az ápolóknál még ennél is látványosabb, mintegy 11 százalékos a visszaesés, az első negyedévben 149-ről 133-ra csökkent a bizonyítványt kikérő szakdolgozók száma. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a lapnak azt mondta, mostanra lett meg az ágazatban végrehajtott intézkedések eredménye.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.