Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elemzői várakozásnál nagyobb volt az OTP profitja. A bankcsoport 2014 első negyedévében 35,3 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, amely 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen – 233 százalékkal – jobb, mint a 2013. negyedik negyedévi eredmény.
Az OTP-csoport az idei első negyedévben az elemzői várakozásoknál magasabb, 5,864 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, ami az előző év azonos időszaki eredménytől 48 százalékkal marad el, de több mint négyszerese – 317 százalékos növekedés – az előző negyedéves nyereségnek – közölte a társaság pénteki gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A jelentés szerint a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása az ukrán és orosz bankoknál elszenvedett veszteségek miatt éves összevetésben visszaesett, az előző negyedévhez képest azonban javult. Az OTP menedzsmentje a 2014. évi első negyedéves időszak zárásakor azt várta, hogy "a jelenlegi ukrán-orosz konfliktus viszonylag rövid távon rendeződik, és Ukrajna konszolidációs pályára lép".
A bank ugyanakkor megjegyzi, hogy ha a jelenlegi helyzet tovább eszkalálódik és a feltételezett konszolidáció nem következik be, akkor ez befolyásolja a bank középtávú várakozásait és teljesítményét, "aminek érdemi hatása lesz a cégértékre". A 2014. első negyedéves 7,5 milliárd forintos ukrajnai veszteséget, illetve az év egészében várhatóan fennmaradó bizonytalan működési környezetet figyelembe véve az ukrán leánybank 2014-ben veszteséges maradhat, ennek lehetséges mértékét jelenleg 10-20 milliárd forintra becsüli az OTP – olvasható a jelentésben.
Az OTP bankcsoport 2014 első negyedévében 35,3 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, amely 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen – 233 százalékkal – jobb, mint a 2013. negyedik negyedévi eredmény. A jelentős negyedéves eredményjavulás elsősorban a mérsékeltebb kockázati költségeknek köszönhető, emellett a működési eredmény is nőtt 2 százalékkal.
Az egyedi tételek hatását nem tartalmazó, korrigált adózás előtti eredmény csaknem 39 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 33 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, de jelentősen – 171 százalékkal – haladja meg az előző negyedévit.
A bankcsoport számviteli adózott eredménye 5,9 milliárd forint volt, szemben az előző negyedév 1,4 milliárd forintos, illetve a bázisidőszak 11,2 milliárd forintos nyereségével. A bank megjegyzi, hogy 2014. első negyedévben érdemi korrekciós tételt egyedül a pénzintézeti különadó jelentett, amelynek összege nagyságrendileg megegyezik az előző évivel (29,4 milliárd forint adózás után), és egy összegben, az első negyedévben számolták el.
A működési költségek 2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, 2013 utolsó negyedévéhez képest azonban 5 százalékkal mérséklődtek döntően a szezonalitásból fakadóan. A működési eredmény 2 százalékkal múlta felül az előző negyedévit.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.