Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elmúlt fél évben kilőtt a kincstári Start-számla állomány, és a rajtuk lévőpénz mennyisége is. A jelenség mögött a Babakötvények tarolása áll, van olyan számla is, amelyen százmilliós összeg fekszik.
Tavaly november óta két és félszeresére nőtt a kincstári Start-számlák száma – tudta meg az Azénpénzem.hu a Magyar Államkincstártól. A kincstár a 2013. novemberi alig több mint 17 ezerrel szemben az idén május 12-én már közel 42 ezer Start-számlát tartott nyilván. Nem egészen hat hónap alatt így, korábban példátlan módon, két és félszeres a növekedés. Az összes eddig nyitott számla 60 százalékát az új, nagyon kedvező feltételű Babakötvény generálta.
A számlákon tartott pénz nagysága is megugrott, az átlagos megtakarítás már 165,4 ezer forint (ez az összeg 2009-ben még mindössze 45 ezer forintot tett ki). Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy a Start 2012 őszi átalakítása óta már nincs befizetési korlát. Ezt az is mutatja, hogy – mint azt a Kincstárnál elmondták – akad számla, amelyre a szülő 99 millió forintot fizetett be. A kincstári Start-számlákon összesen a 2013. decemberi 3,58 milliárd forinttal szemben az idén május közepére már majdnem 7 milliárd forint gyűlt össze.
A kincstár 2013. december 2-ától megújította a Start-számlákra helyezhető államkötvényt. Az azóta már nevében is Babakötvény (korábban csak a babák születésekor adott életkezdési támogatást nevezték így) induló kamata 8,7 százalék volt. A 19 éves futamidejű papír minden évben három százalékponttal az előző évi infláció felett fizet (a kamatokat évente újra befektetik). A 2014. februárban született gyerekeknek ugyan az első sorozatnál már jóval kevesebb dukál, de a jelenlegi piaci környezetben a 4,7 százalékos kamat is igen vonzónak számíthat. További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.