Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ukrajna nem fizette ki az orosz gázszállítások után fölhalmozódott tartozását a csütörtöki határidőig – közölte pénteken Berlinben az orosz energiaügyi miniszter. Az ukrán fél azzal fenyegetőzött, hogy stockholmi döntőbíróság elé citálja a Gazprom orosz állami vállalatot.
Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter és Jurij Prodan ukrán gazdasági miniszter az Európai Bizottság, Oroszország és Ukrajna részvételével nagyjából egy hónapja tartó háromoldalú egyeztetéssorozat legújabb fordulóján vesz részt Berlinben, itt nyilatkoztak újságíróknak.
Oroszország azt állítja, Ukrajna 3,5 milliárd dollárral tartozik az utóbbi hónapokban leszállított földgázért. Az orosz vezetés jelezte, hogy júniustól csak annyi földgázt szállítanak a szomszédos országba, amennyit az ukrán partner előre kifizet.
Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa hétfőn úgy nyilatkozott, a tervek szerint első lépésként Kijev – "a jó szándék jeleként" – csütörtökön átutal Moszkvának 2 milliárd dollárt, majd június 7-én további 500 millió dollárt. Az orosz miniszter bejelentése szerint Moszkva csütörtök éjjelig nem kapta meg a 2 milliárd dollárt.
Kijev a tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy az orosz fél a jelenlegi, az európai piacon rendkívül magasnak számító 485 dollárról csökkentse a korábbi 268 dollárra a földgáz ezer köbméterenkénti árát.
Jurij Prodan ukrán gazdasági miniszter a pénteki berlini tárgyalás előtt kijelentette: Ukrajna a stockholmi nemzetközi választottbírósághoz fordul, hogy rendezze a gázárról szóló, a Gazprom orosz energiaipari óriással fennálló vitáját. A tárcavezető megismételte, Kijev kész megfizetni a tartozást, de csak azután, hogy az orosz fél csökkenti az Ukrajnának szállított földgáz árát.
A Naftogaz ukrán állami energetikai társaság nem fizette ki az orosz gáz ellenértékét februárban, márciusban, áprilisban és májusban, ennek ellenére nem volt fennakadás a gázszállításokban. Ugyanakkor az elszámolási vita veszélyezteti számos európai uniós ország – köztük Magyarország – földgázellátását, mert az orosz forrásból származó gáz túlnyomórésze Ukrajnán keresztül jut el az EU-ba.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.