Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kilenc vádlottból nyolcat bűnösnek mondott ki adócsalás és csalás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében a Debreceni Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint - a megrovásban részesített negyedrendű vádlotton kívül - a vádlottak és védőik is fellebbeztek.
Kilenc vádlottból nyolcat bűnösnek mondott ki adócsalás és csalás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében a Debreceni Járásbíróság pénteken - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője. Tatár Tímea elmondta: a vádlottak egy része fiktív számlák kiadására alapított vállalkozást, a többiek pedig - összességében 195 millió forint értékben - fiktív számlákat vásároltak a cégtől.
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottja másfél év börtönt, az ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlott egy év börtönt kapott, a nyolcadrendű vádlottat 300 ezer forint, a kilencedrendű vádlottat pedig 60 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, a negyedrendű vádlottat pedig megrovásban részesítette a bíróság .
Ezen felül a létavértesi Cs.É.T. Kft. vagyonára 9,2 millió, a debreceni N.K. Kft. vagyonára 18,5 millió, a szintén létavértesi M.F. Kft. vagyonára 6,3 millió, a budapesti L.L. Kft. vagyonára 1,2 millió, a harmadrendű vádlott vagyonára pedig 1,3 millió forint összegű vagyonelkobzást rendelt el a Debreceni Járásbíróság - ismertette a szóvivő.
Az ügy előzménye: az első és negyedrendű vádlott még 2006-ban tagjává vált egy akkor még nyírábrányi székhelyű cégnek. A társaság működésének egyetlen célja fiktív számlák kibocsátása volt: ötszázalékos tarifáért állított ki számlákat. 2007-ben pedig egy újabb céggel szálltak be a fiktív számlázási folyamatba.
2006-ban és 2007-ben hat cég vásárolt az A.T. Kft.-től fiktív számlát, bruttó 195 millió forint értékben, a legkisebb tétel 4 millió, a legnagyobb 61,6 millió forint volt. A cégek a fiktív számlákkal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket, jogosulatlanul igényeltek vissza áfát, csökkentették kimutatott eredményüket, kevesebb társasági adót és különadót fizettek, így tízmilliókkal károsították meg az állami költségvetést - sorolta Tatár Tímea.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint - a megrovásban részesített negyedrendű vádlotton kívül - a vádlottak és védőik is fellebbeztek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.