Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Növekedett Ukrajna devizatartaléka május végére az egy hónappal korábbi szintről. Idén először jegyeztek fel emelkedést - közölte az ukrán központi bank elnöke.
Az ukrán evizatartalék 17,9 milliárd dollárra emelkedett az április végi 14,23 milliárd dollárról - mondta Sztepan Kubiv. A jegybank vezetője szerint a devizatartalék bővülése a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének és a kormány kölcsönfelvételeinek az eredménye.
Az IMF végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá az Ukrajnának két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot. Ennek első, 3,2 milliárd dolláros részletét május 7-én utalták át. Az ukrán jegybank korábban azt közölte, hogy nem költ a hrivnya támogatására a devizatartalékból annak ellenére, hogy a nemzeti valuta gyengülését várja egész évben.
Ukrajna devizatartaléka 2013 végén 20,42 milliárd dollár volt.
Az ukrán központi bank május végén közölt adatai szerint az ukrán államadósság április elején 65 894 milliárd dollár volt, szemben a múlt év végi 73 110 milliárd dollárral. Tavaly az ukrán államadósság 8,6 milliárd dollárral, csaknem 13 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.