Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Líbia a belpolitikai bizonytalanság és a fegyveres összecsapások miatt 30 milliárd dollár olajbevételtől esett el az elmúlt tíz hónapban. Erről a líbiai központi bank egyik illetékese számolt be, de azt mondta, hogy a költségvetés egyelőre elegendő forrással rendelkezik a folyó kiadások fedezésére.
A líbiai jegybank képviselője szerint az ország devizatartaléka most 110 milliárd dollár, és ez jóval kisebb a tavalyinál, de hogy mennyivel, azt nem közölte.
A líbiai állami olajvállalat a folytatódó zavargásokra, valamint az olajmező- és kikötőfoglalásokra hivatkozva bejelentette, hogy valószínűleg csak a part menti termelést folytatja, és esetleg arra kényszerülhet, hogy leállítsa olajkivitelét.
Líbiában az olajtermelés napi 200 ezer hordóra esett az egy évvel korábbi napi 1,4 millió hordóról, az olajeladásból származó bevétel pedig havi 4-5 milliárd dollárról 1 milliárd dollárra zsugorodott.
Líbiában hagyományosan az olajipar adja a hazai össztermék (GDP) 70 százalékát, az állami bevételek 95 százalékát és az export 98 százalékát.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.