Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több betegség után is komoly adókedvezmény jár, például a cukorbetegek egy része idén havi ötezer forint kaphat. Sőt, az érintettek 2008-ig visszamenőleg kérhetik a pénzt.
Bár már évek óta jár adókedvezmény bizonyos betegségben szenvedőknek, sokan nem veszik igénybe, mert nem tudnak róla (esetleg félnek bevallani betegségüket a munkahelyükön). Az érvényes jogszabályok szerint a súlyosan fogyatékos emberek a mindenkori minimálbér 5 százalékát megkaphatják adókedvezmény formájában – írja a Buksza lakossági megtakarítós blog. A jelenleg havi 5075 forint a vonatkozó kormányrendeletben tételesen felsorolt betegségben szenvedőknek jár, többek között a siketeknek, a végtaghiányos embereknek, és a cukorbetegek egy részének.
Az érintetteknek orvosi igazolást kell bemutatniuk a betegségükről, enélkül csak az kaphat, aki rokkantsági járadékban részesül. A kedvezmény 5 évre visszamenőlegesen is jár. Vagyis, aki igazolni tudja, hogy 2008-ban is már beteg volt, az önellenőrzéssel kérheti a személyi kedvezményt. Így összesen csaknem 290 ezer forintot kérhet vissza az adóhatóságtól.
További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”