Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A lakásépítések tovább csökkentek, az ipari épületek építése fellendült. Az építőipar 2005 óta a GDP-nek mintegy 4-5 százalékát adja. Tavaly 249 ezer embert foglalkoztattak ebben az iparágban. A vállalkozások száma az építőiparban egyre csak csökken.
Az építőipar bruttó termelési értéke 2013-ban 1794 milliárd forint volt, ez változatlan áron számolva 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázist - áll a KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványában.
Az építőipar 2005 óta – enyhén csökkenő tendencia mellett – a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékének (GDP) mintegy 4–5 százalékát állítja elő.
A két építményfőcsoport volumennövekedése 2013-ban hasonlóan alakult: az épületek építése 10,4, az egyéb építmények építése 8,6 százalékkal emelkedett. Az előbbié elsősorban az ipari épületek építésével függ össze, miközben a lakásépítések tovább csökkentek. Az egyéb építményeknél a fellendülés a közlekedési infrastruktúra fejlesztésén végzett munkákból adódott.
Az építőipar termelői árai 2013-ban 1,9 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest, meghaladva az ipari termelői árak 0,7 százalékos, illetve az infláció 1,7 százalékos mértékét. Leginkább az útépítés árai nőttek - 4,3 százalékkal - az előző évihez képest.
Tavaly az építőiparban 249 ezer embert foglalkoztattak, 1 százalékkal többet az előző évinél, és 6 százalékát az összes foglalkoztatottnak.
Az építőiparban működő vállalkozások száma évek óta csökken - a rendelkezésre álló legfrissebb adat szerint - 2011-ben a számuk 64 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb a 2005. évinél - áll a KSH jelentésében. A múlt év végén az építőiparban 93 ezer regisztrált vállalkozás volt, mintegy 2 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Az építőipari főtevékenységet folytató új társas vállalkozások száma 0,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest, miközben 13,8 százalékkal kevesebb társas vállalkozás szűnt meg.
Az ágazat teljesítményét keresleti oldalról továbbra is elsősorban a hazai megrendelők - főként az állam -, a vállalati és a háztartási szektor építési igényei határozzák meg.
Az EU 27 tagországának átlagában 2013-ban 2,3 százalékkal mérséklődött az építőipar termelési volumene, az előző évi alacsony bázishoz képest.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.