Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) várja a tájékoztatást a minisztériumok költöztetéséről, amelyről eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott – mondta Árva János elnök a Népszabadságnak.
Korábban az illetményalap emelésének ügyében már kezdeményezték az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását, és ezen szerinte a minisztériumok költöztetésének kérdését is meg kellene vitatni – közölte a lap szerint a szakszervezeti vezető.
Elmondta, eddig csak a sajtóból értesültek arról, hogy a Miniszterelnökséghez telepített vidékfejlesztési államtitkárság, a földművelésügyi és a honvédelmi tárca lenne érintett a kötözésben, és a szervezetek Kecskeméten, Debrecenben és Székesfehérvárott folytatnák működésüket.
Felvetette, hogy a dolgozók szempontjából a helyzet jogilag rendezetlen, mert a közszolgákat ugyan áthelyezhetik, de lakóhelyüktől távol csak ideiglenesen kötelezhetők munkavégzésre. Így tisztázatlan, hogy mi a helyzet, ha egész intézményeket telepítenek más városokba.
"Ebben az esetben a munkavállalót a saját beleegyezése nélkül aligha lehet véglegesen vidékre vezényelni, de vajon felmondási ok-e, ha valaki személyes okból nem tudja vállalni a költözést?" – tette fel a kérdést.
A szakszervezet úgy tudja, a kormányzat hatásvizsgálatot készít, de szerintük az vizsgálat nélkül is nyilvánvaló, hogy országos főhatóságok költöztetése tízmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent, amit még növelne a munkavállalók költöztetésével kapcsolatos kiadás. Ezt a pénzt pedig az elnök szerint célszerűbb lenne munkahelyteremtésre, vagy illetményemelésre fordítani.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.