Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen csökkent a portugál államháztartás hiánya az első negyedévben – közölte a portugál statisztikai hivatal pénteken. Az első három hónapban a GDP 6 százalékára rúgott a hiány, szemben a tavalyi év azonos időszakában mért 10 százalékkal.
A hivatal szerint az államháztartási hiány mérséklődésének oka a költségvetési kiadások 5,4 százalékos csökkenése és a bevételek 3,2 százalékos növekedése.
Portugália 2011-ben kötött megállapodást egy 78 milliárd eurós készenléti hitelkeretről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, amelyért cserébe kötelezte magát, hogy 4 százalékra csökkenti az államháztartási hiányt 2014-ig, majd 2,5 százalékra 2015-ig.
A hiánycélok eléréséhez a kormány megszorító jellegű költségvetést fogadott el az idei évre is: például tovább csökkentették az állami alkalmazottak bérét, ezt az intézkedést azonban az alkotmánybíróság május végén megsemmisítette.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.