Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az FCSM többségi tulajdonrésze felett jelenleg Budapest önkormányzata rendelkezik, míg 25 százalék plusz egy szavazatú tulajdonhányadát a német Berlinwasser Holding AG, valamint a francia Veolia Environnement S.A. birtokolja. Az FKF már jelenleg is nonprofitként működik.
A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) is rövidesen állami kézbe kerülhet – írja csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra (NFM) hivatkozva.
A tárca a tranzakció részleteiről egyelőre nem adott tájékoztatást, mondván, azok csak a döntések meghozatala után lesznek nyilvánosak. Megerősítette ugyanakkor, cél a vállalatok nonprofit működtetése, a szolgáltatás biztonságát pedig állami cégek tudják garantálni.
Általánossá kell tenni, hogy a jövő közszolgáltató cégei megtermelt eredményüket az üzembiztonság és a szolgáltatási színvonal növelésére, korszerűsítésére fordítsák, emellett profitjuk terhére aktívan vegyenek részt a rezsi további csökkentésében – közölte az NFM.
Az FCSM többségi tulajdonrésze felett jelenleg Budapest önkormányzata rendelkezik, míg 25 százalék plusz egy szavazatú tulajdonhányadát a német Berlinwasser Holding AG, valamint a francia Veolia Environnement S.A. birtokolja. A már jelenleg is nonprofitként működő FKF állami átvételét a közszolgáltatásokat egy nagy állami nonprofit társaságba való szervezésének terve magyarázza – írja az újság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.