Simor András új posztot kapott az EBRD-ben

Új pozíciót kapott az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon (EBRD) belül Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnöke.

  • hvg.hu hvg.hu
Simor András új posztot kapott az EBRD-ben

Szerdán új posztra nevezték ki az EBRD-n belül Simor Andrást, a jegybank előző elnökét - jelentette be a szervezet. Októbertől a pénzügyekért felelős alelnöki posztot tölti majd be, illetve a pénzügyi vezérigazgatóhelyettesi (CFO) feladatokért is ő felel majd.

Simort az MNB-től való távozása után, tavaly júliusban nevezték ki az EBRD szakpolitikáért felelős alelnökévé, új feladatait pedig Manfred Scheperstől veszi majd át, aki nyolc éven keresztül dolgozott ezen a poszton. Az EBRD elnöke szerint a kinevezéssel biztos kezekben maradhatnak a szervezet pénzügyei, és Simor András jelentős tapasztalatokat hoz az új posztjára.

Túry Gergely

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.