Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kész minden tájékoztatást megadni az Európai Bizottság szakértőinek véleményük megalapozott felülvizsgálata érdekében az e-útdíjrendszerrel kapcsolatban – közölte a tárca kedden.
Az NFM az uniós kifogások ismeretében alakítja ki álláspontját a felszólításban megfogalmazott aggályokról, de az Európai Bizottságnak az e-útdíjrendszerrel kapcsolatos hivatalos megkeresése még nem érkezett meg – írták a tárcánál.
Az MTI kedden brüsszeli források alapján azt közölte, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a múlt héten az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt.
Az e-útdíjrendszer esetében az MTI információi szerint Brüsszel azt kifogásolja, hogy az állam közbeszerzési eljárás nélkül kért fel egy két cégből álló konzorciumot a rendszer kiépítésére és működtetésére. Az MTI úgy tudja, a brüsszeli testület illetékesei tavaly április óta kapcsolatban álltak a magyar hatóságokkal, de Budapestnek nem sikerült meggyőznie Brüsszelt arról, hogy miért volt indokolt a közbeszerzési pályázat mellőzése.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.