Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szinte minden ültetvényen megjelent a lisztharmatfertőzés a szekszárdi borvidéken. A szakemberek szerint jelentős terméskieséssel és megnövekedett növényvédelmi költséggel számolhatnak a gazdák.
Heimann Zoltán, a 2300 hektáros szekszárdi borvidék elnöke azt mondta: a terméscsökkenés nagyságát egyelőre nem lehet megbecsülni, a növényvédelem költségei azonban 20-30 százalékkal nőttek a gyakoribb permetezés és a több zöldmunka miatt.
A kórokozóknak kedvezett az enyhe tél, az utóbbi hetek csapadékos időjárása és a magas páratartalom. A lisztharmatfertőzés erősségét mutatja, hogy a rezisztens fajtákon is megjelent – jegyezte meg a szakember.
Ha nem sikerül a fertőzött fürtöket leválogatni, a fertőzés az idei évjárat minőségére is hatással lesz.
A fertőzöttség mértéke fajtánként, az ültetvény fekvése és az eddigi növényvédelem szerint változó – mondta Ferenc Vilmos, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke, aki szerint utoljára 2004-ben volt hasonló mértékű lisztharmatjárvány.
Kifejtette, hogy a szőlő növényvédelme átlagosan 150-200 ezer forintba kerül hektáronként, idén azonban nem 12-14, hanem 6-8 naponként kell védekezni a lisztharmat ellen. Arról is beszámolt, hogy egy-egy készítményből a nagy kereslet miatt hiány van.
Úgy vélte: a terméskiesés az augusztusi időjárástól függ, sok csapadék esetén akár 20-30 százalékos is lehet a veszteség. A portugieser, a chardonnay és a rizlingszilváni a legfogékonyabb a lisztharmatra, de a kékfrankos-ültetvényekben is jelen van a fertőzés – mondta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.