szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, amelyen az elemzői várakozások szerint tovább csökkenti a jelenleg 2,3 százalékon álló alapkamatot.

A Reuters brit hírügynökség által az elmúlt héten megkérdezett 18 elemző mind az alapkamat 10 bázispontos csökkentését várja a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülésén. Egy hónappal korábban a megkérdezett elemzők szintén hasonló mértékű csökkentést vártak, akkor pontosak voltak az előrejelzéseik.

Az MNB egyes tisztviselőinek nyilatkozata alapján valószínűtlen, hogy 2 százalék alá csökkenjen az alapkamat, de az elemzők szerint még elképzelhető, hogy július után augusztusban is kis kamatcsökkentés lesz. Néhány megkérdezett szerint a nyári kamatcsökkentést 2014 végén vagy 2015 elején már kamatemelés követheti.

Több elemző úgy véli, 2014-ben Magyarországon az éves infláció csupán 0,2 százalék lehet, 2015-ben 2,4 százalékra nőhet.

Az MNB utoljára június 24-én csökkentette az alapkamatot, 2,4 százalékról 2,3 százalékra. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele monetáris enyhítési ciklusába, akkor a jegybanki alapkamat 7 százalékon állt.

Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a vs.hu-nak adott interjúban július 11-én azt mondta, hogy "még egy-két kamatcsökkentésre van mód", hozzátéve, hogy minden bázispont számít. Utalt arra, hogy a jegybanknak nincs kamatcélja, a döntést a jegybanki inflációkövető célrendszer teljesítése motiválja. Hozzátette: a környezet ugyanakkor megváltozhat, és ez természetesen hatással lehet a monetáris tanács értékelésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!