Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás felső szintjének megállapításáról és a mezőgazdasági munkahelyteremtés elősegítéséről szóló határozat csütörtökön a Magyar Közlönyben.
A határozat szerint a kormány úgy döntött, hogy olyan mezőgazdasági rendszert kell kialakítani, amely a jövőben több embernek biztosít megélhetést. Ezért kiemelten kívánják támogatni az állattenyésztést, a zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint a vetőmag-előállítást.
A kormány rögzítette, hogy ezt a célkitűzést figyelembe véve kell felhasználni az európai uniós és a hazai mezőgazdasági támogatásokat, továbbá az agráriumból forráskivonásra nem kerülhet sor.
A megvalósítás érdekében a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatás kifizetését 2015-2020 között úgy hajtsa végre és jelentse be az Európai Bizottságnak, hogy 150 ezer euró éves egységes területalapú támogatás felett 5 százalék, 1200 hektárnak megfelelő összeg felett 100 százalék támogatáscsökkentést kell alkalmazni az érintett mezőgazdasági termelőknél.
A nemzetgazdasági miniszternek az állattenyésztés és más munkaigényes ágazatok támogatására a költségvetési tervezés során a Földművelésügyi Minisztérium "Folyó kiadások és jövedelemtámogatások" fejezeti kezelésű előirányzatába 2015-ben 82,579 milliárd, 2016-ban legalább 81,238 milliárd, 2017-ben legalább 79,9 milliárd, 2018-ban legalább 78,56 milliárd, 2019-ben legalább 77,22 milliárd, és 2020-ban legalább 75,908 milliárd forintot kell beterveznie úgy, hogy a forrásokat év közben zárolni nem lehet.
A miniszter emellett feladatul kapta, hogy dolgozza ki a mezőgazdasági termelők részvételének feltételeit a munkavédelmi akciótervben.
A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a 2014-2020 évi Vidékfejlesztési Program elkészítése és az intézkedések meghirdetése során gondoskodnia kell arról, hogy az egységes területalapú támogatási keretből évente megvalósuló támogatás-átcsoportosítás során az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a vetőmag-előállítás kiemelt támogatást kapjon.
Emellett a "tejhasznú szarvasmarha állatjóléti intézkedésre" 2017-2020 között legalább évi 8 milliárd forintnak megfelelő forrásnak kell a termelők rendelkezésére állnia. Ugyancsak a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára által irányított szervezeti egységek Kecskemétre áthelyezéséről szóló kormányhatározat.
A Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, hogy Kecskeméten 2015. január 1-jétől a munkavégzés feltételei biztosítottak legyenek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.