Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Előfordulhat, hogy az ukrán válság kapcsán Oroszország ellen hozott uniós szankciók következtében Finnországnak gazdasági válsággal kell szembenéznie - közölte a finn miniszterelnök, aki szerint az ország kompenzációt is igényelhet az EU-tól, ha a szankciók túl nagy kárt okoznak.
"Potenciálisan - de hangsúlyozom potenciálisan - lehetséges, hogy újabb gazdasági válság következik be" - mondta Alexander Stubb kormányfő.
A finn gazdaság két éve zsugorodik, tavaly 1,4 százalékkal, 2012-ben pedig 1 százalékkal csökkent a GDP. Az idén a pénzügyminisztérium 0,2 százalékos növekedést vár, de sok közgazdász szerint folytatódik a recesszió.
Oroszország Finnország harmadik legnagyobb exportpiaca, a teljes finn kivitel 10 százalékát veszi fel, és orosz turisták évente mintegy 2 milliárd dollárt költenek Finnországban. Stubb szerint az orosz ellenlépések közvetve jelentős kárt okozhatnak Finnországnak, mindamellett az EU intézkedései szükségesek voltak.
"Egy ország megtámadta egy másik ország egyes területeit és nyíltan megsértette a nemzetközi jogot" - mondta a miniszterelnök. De hozzátette, hogy a finn kormány pénzügyi kompenzációt fog igényelni az Európai Uniótól, ha az orosz ellenlépések aránytalanul nagy kárt okoznak Finnországnak.
"Nem férhet hozzá kétség, hogy ha a szankciók aránytalanul nagy mértékben sújtanak egy országot, akkor azt kompenzálni kell" - mondta a finn miniszterelnök.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.