Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az állami cégek átvilágítása után a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) most fésüli át a hatékonyságot növelő elképzeléseket – mondta Seszták Miklós miniszter a Figyelőnek. Arról is beszélt, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaságokkal kapcsolatban nem folytatnak semmilyen konkrét megbeszélést, mint ahogy más cégekkel kapcsolatban sem.
Nemcsak Simicska Lajossal, de senki mással kapcsolatban nem folytatnak semmilyen konkrét beszélgetést – mondta Seszták Miklós fejlesztési miniszter a Figyelő kérdésére, hogy keresték-e az üzletember környezetéből tárgyalási szándékkal.
Szerinte a miniszternek nem az a dolga, hogy egyes vállalatok vagy vállalatcsoportok vonatkozásában, a minisztérium működéséhez nem szorosan kapcsolódó tevékenységi körben bármilyen egyeztetést folytasson, így emiatt nem is kereshették őt.
Az állami cégek átvilágítása után a tárcának vannak érdekes, hatékonyságot növelő elképzelései, ezeket most fésülik át – közölte a miniszter. Azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e vezetőcserék, azt mondta, nagyon rosszul venné ki magát, ha az érintettek esetleg a sajtóból tudnának meg bármit, ezért csak annyit árulhat el, hogy a további lépések mérlegelése folyamatban van.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az még nem dőlt el, meddig lesz elérhető.
A Tisztelet Társasága alapítója hosszú betegség után halt meg, 54 éves volt.
14 kilót fogyott a német aktivista.
Fedinec Csilla szerint enyhíthető lett volna a feszültség a kárpátaljai magyar férfi halála ügyében, ha értelmes párbeszéd indul Ukrajnával.