Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A gazdálkodók a vetésterület 99 százalékán már végeztek az aratással, az idei őszi búza termése több mint 5 millió tonna lesz.
Gyakorlatilag befejeződött a nyári betakarítású növények idei aratása az országban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Czerván György többek között arról beszélt az aratási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón, hogy az őszi búza előzetesen becsült hektáronkénti 4,6 tonnás termésátlaga magasabb, 4,7 tonna lett. Az őszi búzát mintegy 1,1 millió hektárról már a magtárakba vitték.
Hozzátette: a gazdálkodók a vetésterület 99 százalékán már végeztek az aratással, az idei őszi búza termése több mint 5 millió tonna lesz. Ebből bőven fedezhető az ország évi 1,2 millió tonnára rúgó kenyérgabona szükséglete - fűzte hozzá az államtitkár. Czerván György emlékeztetett arra, hogy az őszi búza hozama és minősége megyénként is nagyon eltérő. Volt olyan jelentős búzatermő vidéknek tartott megye - például Békés -, ahol a hektáronkénti hozam nem érte el a 4 tonnát. A kisebb termés a jelentős gabonatermelő megyékben volt inkább a jellemző, s a csapadékos időjárás is rontotta az őszi búzatermés minőségét - mondta.
Kifejtette: termés 65 százaléka lett takarmány minőségű, míg a fennmaradó hányad étkezési minőségű, más években ez éppen fordítva szokott lenni. Úgy vélte, a takarmány minőségű búza mennyiségét az is növelte, hogy a gazdálkodók ebben az évben több takarmánynak való búzát vetettek. A pocok invázió kártételét az államtitkár 150-200 ezer tonnára becsülte.
Az őszi árpát a gazdálkodók 100 százalékosban betakarították. A magtárakba így 208 ezer hektárról 947 ezer tonna termés került. A hektáronkénti termésátlag 4,5 tonna volt. A repcét szintén learatták. A 216 ezer hektárról mintegy 660 ezer tonnát takarítottak be. A hektáronkénti átlaghozam valamivel meghaladta a 3 tonnát - mondta Czerván György. Hozzátette: a búza felvásárlási ára, minőségtől függően, 38 000 és 52 000 forint között mozog tonnánként. Az árpa tonnájáért a vevőknek 35 000-42 000 forintot kell adniuk. A repce ára 91 000-103 000 forint között mozog.
Megjegyezte: kukoricából a szakemberek a mostani becslések alapján 9 millió tonna körüli termést várnak. A napraforgó hozama pedig országosan elérheti a hektáronkénti 2,7 tonnát. A napraforgó termőterülete 600 ezer hektár körüli.
Czerván György az MTI kérdésére közölte: az idén Magyarországon 780-800 ezer tonna almatermés várható. Ennek a mennyiségnek a 70 százaléka ipari, 30 százaléka pedig étkezési minőségű lesz. Az idei almatermés jelentős, ezért a minisztérium folyamatosan egyeztet az érdekképviseletekkel, a szakmai szervezetekkel, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával - mondta. A gazdálkodók segítségre számíthatnak, a részleteken a szakértők most dolgoznak - tette hozzá.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!