Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Varga Mihály szerint is szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására. A nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését.
A magyar mezőgazdaságnak napi 70 millió forint veszteséget jelent az orosz importtilalom - idézte fel a HírTV műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, ha Oroszország az autóimportot is korlátozza, az elsősorban a német autópiacon keresztül a magyar iparra is kedvezőtlen hatással lesz.
"Egyetértek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének javaslatával, amely szerint szükség volna a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására és annak megtárgyalására, hogyan lehet a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatokat életben tartani" - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ez a gazdaság alapvető érdeke.
Varga Mihály felidézte, az Európai Bizottság bejelentette, hogy 125 millió euró értékben direkt támogatást biztosít azoknak a zöldségtermesztőknek, akiknek romlandó terményeik vannak.
"A magyar gazdaságot ennél komolyabb veszteség is érheti, ezért szükségünk van arra, hogy ne csak a mezőgazdaságban, hanem az iparban, a feldolgozóiparban vagy az építőiparban is kompenzálják a veszteségünket" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint a másik kérdés, hogy az Európai Unió átgondolja-e az Oroszország elleni szankciókat, szükség van egy ilyen megbeszélésre.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.