Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bár a vártnál nagyobb a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves 3,9 százalékos bővülése, az MTI által megkérdezett elemzők szerint az éves növekedés 3,3 százalék lesz, mivel a második fél évben nagy valószínűséggel mérséklődni fog a növekedés.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője rámutatott, az első fél évben csúcsra volt járatva a hazai gazdaság, a GDP ekkora növekedésére utoljára 2006 első negyedévében - szintén egy választási évben - volt példa. A gazdasági növekedés nagy valószínűséggel mérséklődni fog a második fél évben - tette hozzá.
Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szintén kiemelte: a várt feletti mértékben nőtt a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest, a végleges szám megegyezett az előzetes adattal. Véleménye szerint az első fél év kiemelkedő növekedése átmeneti, az elkövetkező negyedévek lassulást hozhatnak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.