Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem megy el Matolcsy György jegybankelnök a költségvetési bizottság jövő hétfőre tervezett ülésére, ugyanis a jegybank szerint annak összehívását törvénytelenül kezdeményeztek, "törvénysértésben ugyanis a jegybank nem vesz részt". Emellett az MNB közölte, hogy a jegybankelnök minden jogszabályban meghatározott beszámolási kötelezettségének eleget tesz, az MNB tevékenységét az Állami Számvevőszék pedig rendszeresen ellenőrzi.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közelmúltban nyilvánosságra került költéseinek – 200 milliárdot adott a jegybank saját alapítványainak, ezt Matolcsy György meg is magyarázta – ügyében hétfőre összehívta az Országgyűlés költségvetési bizottságát a testület MSZP-s elnöke. Az MSZP az ülésen rendkívüli állami számvevőszéki ellenőrzést fog kezdeményezni a jegybanknál. Burány Sándor elmondta, hogy az ülés összehívását az MSZP, az LMP és az Együtt-PM is kezdeményezte. Azt mondta, az ülésen Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének és a jegybank hónapok óta nem működő felügyelőbizottsága tagjainak meghallgatását tervezik.
Illetve minden bizonnyal erről már csak múlt időben lehet beszélni. Ugyanis szerdán a jegybank sajtóközleményben írta meg, hogy Matolcsy György, az MNB elnöke nem megy el a hétfői ülésre. A közlemény szerint a jegybank a jegybanktörvényben meghatározottak szerint végzi tevékenységét, a jogszabály szerint a jegybank elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának tartozik beszámolási kötelezettséggel. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Burány Sándor (MSZP) tegnap törvénytelenül kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását a jegybank működésére vonatkozóan, ezért a bizottság ülésére az MNB elnöke nem megy el, törvénysértésben ugyanis a jegybank nem vesz részt – áll a közleményben. Az MNB elnöke a közlemény szerint minden jogszabályban meghatározott beszámolási kötelezettségének eleget tesz, így rendszeresen beszámol a jegybank tevékenységéről az Országgyűlés gazdasági bizottságának.
Az MNB közlése szerint az intézménye vezetése döntéseit minden esetben a jegybank működési rendjét meghatározó külső és belső szabályoknak megfelelően hozza meg. Az MNB tevékenységét az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendszeresen ellenőrzi, a számvevőszék munkatársai jelenleg is vizsgálatot folytatnak az MNB-nél (az ÁSZ-vizsgálat 2014. március 31-től folyamatosan tart a jegybankban). Ezen kívül a jegybank belső ellenőrzési igazgatósága is ellenőrzi az intézmény teljes működését. Az MNB felügyelőbizottságának mandátuma 2014. május 5-én szűnt meg, a felügyelőbizottság minden, az Országgyűlés felé fennálló tájékoztatási kötelezettségének eleget tett – áll a közleményben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.