Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Karrierje kezdetén naponta 1000 oldalt is elolvashatott a világ harmadik leggazdagabb embere, Warren Buffett, és még ma is ezzel tölti a napjai nagy részét.
Warren Buffett, a Forbes listája szerint a világ harmadik leggazdagabb embere, befektetési karrierje kezdetén naponta 600-1000 oldalt is elolvashatott, és még most is napjai 80 százalékát olvasással tölti – írja a Business Insider. Nem szépirodalomra kell gondolni, inkább üzleti beszámolókra, tanulmányokra.
A Berkshire Hathaway befektetőcég vezérének vagyona a Forbes becslése szerint 67,7 milliárd dollár.
Egyszer egy interjúban azt mondta, a munkája lényegében arról szól, hogy egyre több tényt és információt szerez, ami alkalomadtán valamilyen lépéshez vezethet. Szerinte nem mások véleményére kell kíváncsinak lennünk, amikor olvasunk. El kell jutni a tényekig, és akkor gondolkodni kell. A befektetésekhez szükséges tudás szerinte úgy halmozódik fel, mint a kamatos kamat.
A Business Insider összegyűjtött 9 olyan könyvet is, amit - az interjúi és a részvényeseknek küldött levelei alapján - Warren Buffett szerint mindenkinek el kellene olvasnia. Az egyik közülük, Az intelligens befektető Buffett nagy kedvence magyarul is megjelent.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.