Valami történt a magyar gázpiacon

Az elmúlt közel két hónapban mintegy 25 millió köbméter gáz cserélt gazdát, jórészt a másnapi piacon, pedig eddig gyakorlatilag hibernálva volt a piac.

Valami történt a magyar gázpiacon

A korábban szinte alvó magyar gáztőzsdén július óta már három piaci árjegyző aktív, az elmúlt közel két hónapban pedig mintegy 25 millió köbméter gáz cserélt gazdát, jórészt a másnapi piacon – tudta meg a Világgazdaság Lajtai Rolandtól, a Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac Zrt. (CEEGEX) vezérigazgatójától.

Lajtai Roland a lap hétfői cikke szerint elmondta, hogy a forrásoldali kockázatok miatt egyre több piaci szereplő nyitott az alternatív beszerzési megoldások felé. Segítette a szabadpiaci földgázkereskedést az is, hogy változtak a hazai magasnyomású földgázhálózat kapacitáslekötési és egyéb rendszerhasználati tarifái. A forgalom növelésében jelentős szerepe volt annak is, hogy júliusban háromra nőtt a CEEGEX-en aktív piaci árjegyzők száma. 

Új tagok felvétele is folyamatban van a CEEGEX-en, ahol Lajtai Roland várakozásai szerint a fogyasztói szereplők száma is nő majd, mert a gáztőzsdén "a kkv-k és a fogyasztói kör számára is elérhetővé vált a transzparens, diszkriminációmentes földgázbeszerzés".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.