szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A román képviselőház megszavazta változatlan formában a munkáltatói nyugdíjjárulék 5 százalékos csökkentését, és elutasította Traian Basescu román államelnöknek az ezzel kapcsolatban emelt kifogását.

Basescu július második felében visszafordította a parlamentbe a törvényhozói testület által július elején már elfogadott jogszabálytervezetet. Az államelnök nem értett egyet a járulékcsökkentéssel, mert szerinte a kormány nem jelölte meg, miből fedezi a költségvetésben a csökkentés nyomán keletkezett  bevételkiesést.

A jogszabályt azonban a kormánykoalíció mellett az ellenzék is támogatta, így 307 támogató és 7 ellenszavazattal, illetve 5 tartózkodás mellett a képviselőház elsöprő többséggel megszavazta a tervezetet, amelyet augusztus végén a szenátus is elfogadott. Így azt követően léphet hatályba, ha Basescu aláírja.

Az államelnök korábban nem jelezte, hogy élni kíván-e azzal a lehetőséggel, hogy az alkotmánybíróságon is megtámadja a jogszabályt, mert – mint mondta – elsősorban a tervezet gazdasági indokoltságát kérdőjelezte meg. Az alkotmánybírósági normakontrollon kívül Basescu számára nem marad más eszköz arra, hogy megakadályozza a tervezet hatályba lépését. 

A járulékcsökkentés október 1-től lépne hatályba. A munkáltatóknak 5 százalékkal kell majd kevesebbet fizetniük az államkasszába az alkalmazottaik utáni nyugdíjjárulékért. Így az eddigi 20,8 százalékos munkáltatói fő járulékkulcs 15,8 százalékra csökken. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő magasabb járulékkulcsokat is 5 százalékponttal 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megverte sógorát, mert az azt terjesztette, hogy megverte őt

Megverte sógorát, mert az azt terjesztette, hogy megverte őt

Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatni kell a nyomozást a Mátrai Erőmű ügyében

Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatni kell a nyomozást a Mátrai Erőmű ügyében

Orbánnak már nem lesz mit bezárnia, ha annyi fertőzött lesz, amennyire készül

Orbánnak már nem lesz mit bezárnia, ha annyi fertőzött lesz, amennyire készül