Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az európai uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a legjobban, 3,1 százalékkal a foglalkoztatás 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte az NGM.
A közleményben idézték Szalai Piroskát, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztost, aki kiemelte: ez a növekedés négy és félszer akkora, mint az uniós átlag. A rangsort az idei év mindkét negyedévében Magyarország vezeti e területen éppúgy, mint a munkanélküliség csökkenésében - tette hozzá.
Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a múlt év hasonló időszakához viszonyítva már 18 országban nő, és csupán 5-ben csökken a foglalkoztatás. Az Európai Unió 28 országának átlagos növekedése 0,7 százalék, míg az euroövezetben 0,4 százalék volt. Ebben az időszakban a legjelentősebb mértékben, 3,1 százalékkal Magyarországon bővült a foglalkoztatottak létszáma, amelyet Nagy-Britannia követ 2,7, illetve Málta 2,6 százalékkal.
Az uniós foglalkoztatás az idei év első negyedévében emelkedett először, korábban stagnált, illetve csökkent még.
Szalai Piroska emlékeztetett, hogy Magyarország nemcsak a foglalkoztatás bővülési rangsorban a legjobb, hanem a munkanélküliség csökkenésében is. Az egyes országok friss női adatait még nem hozták külön nyilvánosságra ugyan, de valószínű, hogy a nők is a legjobb értéket tudhatják maguknak, épp úgy, mint az első negyedévben.
A volt miniszteri biztos úgy vélekedett, hogy a foglalkoztatás növekedésében jelentős szerepe van a munkahelyvédelmi akció járulékkedvezményeinek, valamint a gyed extra programnak. A közmunka-program hatásáról nem szólt Szalai Piroska.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.