Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
2014-ben már több mint 26 milliárd forint értékű győztes közbeszerzési pályázatban vett részt a felcsúti polgármester cége. Most éppen negyedmilliárdot tehetnek hozzá az idei eredményhez, amivel ismét sikerül a bevételt az előző évihez mérten megduplázni.
A legfrissebb Közbeszerzési Értesítőre hivatkozva írta meg az mfor.hu, hogy összesen 249,9 millió forintot nyert közbeszerzésen egy konzorcium tagjaként a Mészáros és Mészáros Kft. (vagyis Mészáros Lőrinc cége). A megbízás, mely nyilvános hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárás során került hullott a cég ölébe, pestszentimrei szennyvíz-csatornázási munkálatokra vonatkozik.
A felcsúti polgármester cége mellett a konzorcium tagjai a Duna Aszfalt Kft. és a Colas Alterra Kft. is. A Mészáros és Mészáros a munkálatokból és a megítélt összegből is több mint 60 százalékot kanyarint ki magának. E tenderrel Mészáros Lőrinc cége 2014-ben eddig 26,2 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el. ezzel továbbra is az elmúlt években járt úton halad: évről évre megduplázza a bevételeit. Négy év alatt a cég a tizenegyszeresére tudta növelni az árbevételét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.